Fotó: Tömegek váltják be utolsó forintjaikat!
Ma 15 óráig válthatók be az egy- és kétforintosok.
Ma 15 óráig válthatók be az egy- és kétforintosok.
A Magyar Nemzeti Bank élén várható változással foglalkozott az osztrák Wirtschaftsblatt és a svájci Neue Zürcher Zeitung is.
Matolcsy György esetleges jegybankelnöki pozíciójára a piac korábban félve tekintett, mivel a befektetők megijedtek a monetáris politika élénkítésére vonatkozó kijelentései miatt. A forint ugyanakkor Orbán Viktor mai bejelentésére nem indult gyengülésnek, sőt erősödött is a magyar fizetőeszköz. Ez amiatt következett be, hogy a piac beárazta a bejelentést, az erősödés pedig a meglepetés hiányának köszönhető. Ez azonban nem jelenti azt, hogy középtávon ne gyengülhetne a forint.
Tapasztalat nemzetközi cégnél, jegybanki múlt, tudományos munkásság – ilyen az átlag európai jegybankelnök karrierútja. Ugyanakkor, korábbi politikai vagy kormányzati kötődéssel mindössze az EU-s jegybankelnökök egyharmada, nyolc elnök rendelkezik. Így kijelenthető, hogy bár több példa is van arra, hogy korábbi politikai posztot betöltő személy kerül a nemzeti jegybankok élére, ez korántsem nevezhető bevett gyakorlatnak az Európai Unióban – áll a Policy Solutions politikai elemző intézet gyorselemzésében.
Nem lehet kétségünk afelől, hogy az MNB élére jelölt új elnök, Matolcsy György továbbra is a "Fidesz embere" és egy politikailag motivált döntési mixet fog a jegybank élén végbevinni. Egyelőre ugyanakkor meg kell várni, hogyan alakulnak a dolgok, ám a jegybank Matolcsyval már nem lesz független.
Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert nevezte meg a jegybankelnök hétvégén megüresedő helyének betöltésére. A bejelentésre a forint előbb kicsit gyengült, majd visszapattant. Reggel 8 óra után azonban újra gyengülésnek indult a magyar fizetőeszköz, fél tíz körül azonban már a 294-es szint közelébe erősödött a forint az euróval szemben.
Ma jelenti be Orbán Viktor miniszterelnök, hogy kit jelöl a Magyar Nemzeti Bank új elnökének. Simor András leköszönő elnök hatéves mandátuma szombaton jár le.
Matolcsy György szerint az MNB kamatköltsége elvileg mérsékelhető az alapkamat további csökkentésével.
Már csak csütörtök délután három óráig lehet beváltani a Magyar Nemzeti Bank lakossági pénztárában az 1 és 2 forintosokat. Nyugdíjasok, háziasszonyok, fiatalok és idősebbek egyaránt gyülekeznek a jegybank lakossági pénztáránál Budapest belvárosában.
A Magyar Nemzeti Bank 2012-ben 39,8 milliárd forint veszteséggel zárt, szemben az előző évi 13,6 milliárd forint nyereséggel; működési költsége tavaly 11,6 milliárd forintot tett ki, ami 230 millióval kevesebb a 2011. évinél - áll az MNB 2012. évi jelentésében, amely szerda este jelent meg az Országgyűlés honlapján.
Benyújtotta a Magyar Nemzeti Bank 2012. évről szóló jelentését az Országgyűlésnek. Simor András távozó jegybankelnök megosztott monetáris tanácsról, tartósan magas inflációról, mérséklődő stabilitási kockázatokról ír elnöki összefoglalójában. A jelentés kiemeli, hogy a jegybank tavaly is csökkentette működési költségeit.
Hiába független a jegybank jogilag, ha a vezetői nem annak szellemében cselekszenek - mondta Simor András jegybankelnök az InfoRádió Aréna című műsorában.
A keddi ismételt kamatdöntés után a kérdés már inkább az, hogy az új jegybanki vezetés is folytatni fogja-e a kamatvágási periódust. Ez csak akkor lehetséges, ha a piaci hangulat kedvező lesz, ez azonban több ponton is borulhat. Ha ez bekövetkezne, akkor újra zuhanna a forint, és elszállnának a magyar állampapírok kamatai.
A monetáris tanács előtt az 5,5 százalékos alapkamat tartására és 0,25 százalékpontos csökkentésére vonatkozó javaslat volt. A szűk többség csökkentésre szavazott, így az alapkamat 5,25 százalékra módosult – mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a döntést követő keddi budapesti tájékoztatón. Simor András arról is beszélt, hogy a költségvetési tartalék teljes zárolásával tartható a 3 százalék alatti hiány.
Miközben a legtöbb elemző további 25 bázispontos alapkamat-csökkentést vár kedden, a figyelem egyre inkább az új jegybankelnök jövőbeli lépéseire irányul. Orbán Viktor kormányfő kétségkívül olyan embert látna a jegybank élén, aki lazább monetáris politikát vinne. Ha azonban a befektetők elveszítik bizalmukat az ország iránt, ezt a forint és a romló árfolyamon keresztül a rengeteg devizahiteles is komolyan megérezheti. A jövő évi parlamenti választások előtt Orbán ekkora kockázatot nem biztos, hogy bevállalna.
A hét végén távozó Simor András jegybankelnököt a második Orbán-kormány, ahol tudta, támadta. Az elnök azonban alelnökeivel, Karvalits Ferenccel és Király Júliával mindvégig megvédte a jegybank stábjának függetlenségét és szakmaiságát. Simor kedden utoljára vesz részt kamatdöntő ülésen. A parlamenti kétharmad által delegált tagok már rég átvették az irányítást a monetáris tanácsban, így elképzelhető, hogy az elnök kamatcsökkentéssel búcsúzik – amiről eddigi reakciói alapján aligha van meggyőződve. A hvg.hu számba vette a kormányzati vegzatúrát, és megdöbbenve tapasztalta: összegyűlt a 10 csapás.
Az Állami Számvevőszék által kifogásolt, a pénzügyi szektor szereplőiről szóló adatok átadása az IMF-nek nemhogy ártott, hanem épp megnehezítette az ellenünk spekulálók dolgát – mondta a parlamenti meghallgatásán Simor András, az MNB elnöke. Amíg itt volt az IMF, addig nem vontak ki milliárdokat az országból. A Simort elmarasztaló bizottsági határozattervezet érdekes módon már a meghallgatás előtt készült. Ezt végül korábbi formájában nem fogadták el, átszövegezték a dokumentumot.
Tavaly ősz óta nem emelkedett a külföldi befektetők által birtokolt magyar állampapír-állomány, ez pedig azt jelenti, hogy ilyen alacsony kamatok mellett már nem érdekli öket annyira a magyar állampapírpiac.
Mivel a Magyar Nemzeti Bank (MNB) is csökkenő államadósság-pályával számol, szakmailag értelmetlen, hogy miért támadta be csütörtökön a nemzetgazdasági miniszter a jegybankot. Átmenetileg nő az államadóssági mutató, az 50 százalékos, alaptörvényben rögzített adósságplafont és a maastrichti kritériumokban szereplő 60 százalékos szintet pedig még 2027-ben sem érjük el.
Teljesen érthetetlen, hogy miért támadta be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter csütörtökön a jegybankot, mivel az MNB pénteken nyilvánosságra hozott tanulmánya is csökkenő államadósság-pályával számol. A szakmai stáb megvádolása abba az irányba mutat, hogy a Simor helyére esélyes Matolcsy a rendkívül felkészült jegybanki dolgozók – akik igen lojálisak a mostani elnökhöz – egy részétől is megválna jegybankelnökként. Ez pedig komoly kockázatokat rejt magában.